Kelt tésztás sütemények a húsvéti asztalra

Húsvét kalács nélkül? Elképzelni sem tudjuk! Sőt más kelt tésztás, élesztővel, illetve kovásszal készült süteményeket is szívesen sütünk a locsolóknak, ugye?

Kelt sütemények élesztővel

A puha, foszlós kalács minden húsvéti asztal éke a sonka és a tojás mellett. Nem ördöngösség elkészíteni, a tésztája és a tölteléke pedig kedvünkre variálható. A lelke az élesztő – és egy kis türelem is szükségeltetik, hogy megvárjuk, amíg kifejti hatását. 

A Dr. Oetker Instant Élesztővel könnyű dolgunk lesz: egyszerűen keverjük a kimért liszthez, majd adjuk hozzá a többi összetevőt. A kidolgozás idejével se spóroljunk, először röviden, konyhai robotgépünk legalacsonyabb fokozatán (dagasztó spirállal) alaposan mixeljük össze a hozzávalókat, majd kapcsoljunk a legmagasabb fokozatra, és kb. 5 perc alatt dagasszuk rugalmas, sima felületű tésztává. Ez a titka az igazán foszlós süteménynek

Persze van még pár apróbb trükk, például az összes felhasznált alapanyagunk legyen szobahőmérsékletű, kelesztéshez pedig takarjuk le a tésztát konyharuhával, és tegyük melegebb helyre. Formázni csak akkor kezdjük el, ha szépen megkelt, azaz láthatóan megnőtt a térfogata. Formázás közben adjuk hozzá a töltelékeket, majd ezután iktassunk be még egy rövidebb kelesztést (praktikusan ekkor érdemes előmelegíteni a sütőt) szintén letakarva, már a tepsiben vagy a sütőformában.

Adjunk hozzá kovászt!

A Dr. Oetker Szárított rozskovász segítségével kovászos ízvilágúvá és állagúvá varázsolhatjuk a kelt tésztáinkat. Fontos kiemelni, hogy a rozskovászt minden esetben élesztővel együtt alkalmazzuk, azaz a kimért liszthez keverjük hozzá a Dr. Oetker Instant Élesztőt és rozskovászt, majd jöhet a többi hozzávaló. A dagasztás és a kelesztés ugyanúgy történik, mint a csak élesztővel készült tésztáknál. Édes és sós sütemények tésztáját egyaránt dúsíthatjuk kovásszal. Készíthetünk kovászos kalácsot, fonatokat, de egy vendégváró sós sütemény, például pogácsa, bagett, sonkás-tormás kifli íze is még finomabb lesz, ha rozskovász kerül a tésztájába.

Gyorsan, finomat! Segít az expressz élesztő

Előfordul, hogy váratlan vendégek toppannak be, vagy az előre elkészített sütemények gyorsabban fogynak, mint terveztünk. A Dr. Oetker Expressz Élesztővel készült tésztákat nem szükséges keleszteni, rögtön dolgozhatunk velük. Amikor megformáztuk és tepsibe tettük, 15 percet elegendő pihentetnünk. Ugyanolyan süteményeket készíthetünk vele, mint a hagyományos instant élesztővel, használhatjuk önmagában vagy rozskovásszal mixelve. Pogácsák, kiflik, kalácsok és más kelt finomságok is süthetők vele – a lehető leggyorsabban.

Muszáj keleszteni a kalácsot, ha élesztővel dolgozom?
Mire kell figyelni, hogy jó legyen a kelt tészta állaga?
Miért jó a rozskovászt használni?
Kell még élesztő, ha rozskovászt is teszek a tésztába?
Miben más a Dr. Oetker Expressz Élesztő?
Lehet Expressz Élesztőt rozskovásszal együtt is használni?
Mitől lesz foszlós a kalács?
Mit süthetek még kalácson kívül kelt tésztából?

KAPCSOLÓDÓ CiKKEK

Hiba
A kedvencekhez adáshoz kérjük jelentkezz be!